Ezt a zab cipót pofon egyszerű elkészíteni, szó szerint összességében talán 10 percnyi munka van vele. Azoknak ajánlom elkészíteni akik nem szeretnek kézzel dagasztani, vagy nincs mixerük dagasztáshoz. Én már többször elkészítettem és mindig ínycsiklandó kenyér kerekedik belőle. A lisztekkel lehet variálni én ennél a cipónál egy kis zablisztet használtam ami egy kis édességet adott az ízhez.

Térjünk is rá a receptre:

  • 250g fehér kenyérliszt (T55)
  • 100g zabliszt
  • 100g aktív kovász
  • 240g langyos víz
  • 5g só

zab cipó

Egy akkora tálat használok ami kényelmesen elfér a hűtőben és van helye a tésztának is nőni. Először a vizet és a kovászt mérem az edénybe jól elkeverem majd hozzá adom a maradék hozzávalókat, alaposan összekeverem,  letakarom és hagyom a konyhapulton 4 óra hosszát pihenni. Egy igen ragacsos massza lesz belőle, de szerencsére semmi más dolgunk nincs vele csak 4 óra után betenni a hűtőszekrénybe és várni…

zab cipó

40 órát vártam.

Igazából nem terveztem ennyit, de nem volt időm megsütni a következő nap. A hűtőből kivéve erősen lisztezett felületre borítom majd cipót formázok belőle úgy, hogy a széleket kihúzogatom és középre hajtogatom. A hajtogatott oldallal lefelé a pulton pihentetem konyharuhával letakarva.

Előmelegítem a sütőt 250 fokra és beteszem a vaslábast is melegedni. Kb egy óra leteltével, kiveszem a lábast és a tésztát óvatosan belefordítom a lábasba úgy, hogy a hajtogatott oldala menjen az alulra. Ajánlatos egy habspatulát segítségül venni a tészta mozgatásához. Vágást ejtek a tetején tetszőleges formában, hogy sülés közben a gőz könnyebben tudjon távozni. 25 percig sütöm fedővel, majd lejjebb kapcsolom a sütőt 230 fokra és  további 1o percig sütöm. Rácson hagyom kihűlni.

zab cipó

Kapcsolodó bejegyzések